2015. szeptember 8., kedd

Afférom Hende Csabával


 (Illusztráció a közelmúlt egyik legsikeresebb Hende-portréja... Fotó: AFP / Kisbenedek Attila - a Keresztapa és hű minisztere egy hadgyakorlaton, a főkatona kukkerének állapota megérdemelt figyelmet keltett...)





Szeptember 7-én lemondott Hende Csaba

 aki honvédelmi miniszterként eddig tettestársa volt Don Orbánonak és klánjának mindabban, amit a hozzánk - illetve országunkon keresztül - menekülni próbáló emberek ellen elkövetnek. A magyarázatok szerint nem emberi nagysága és megvilágosodása a rapid távozás oka - ilyesmit senki nem is várt tőle - hanem a hülye kerítés-ötlet látványos kudarca miatt ő viszi el a balhét a hisztis főkolompos helyett...

Erről ennyit - de ha már búcsúznunk kell a sokfunkciós Hende Csabától (volt ő már főcserkész a polgári körök mozgalmában pl, előtte pedig az első Orbán-kormány igazságügyi minisztériumának politikai államtitkára), szóval a búcsú meghatott perceiben mégiscsak előveszem azt a sztorit, amelynek Hende Csaba az egyik szereplője - merthogy egy botrányos ügyet feltáró cikkemre személyesen adott kincstári választ 2001 karácsony táján.


Az ügy már nyáron eszembe jutott


ugyanis egy friss Szabad Föld cikkből ( http://www.szabadfold.hu/csalad/perre_vitt_cselekvokepesseg - Perre vitt cselekvőképesség - A hivatal levele 'jogszerű', de sérti a családot - Szerző: Borzák Tibor ) kiderült, bármit hazudozott akkoriban Hende, bárhogy próbálta csitítani a dühös és kétségbeesett családokat, ahol fogyatékos gyermeket nevelnek - a botrány botrány maradt, és egy ostoba, érzéketlen, embertelen törvény alapján azóta is nyomorgatják az érintetteket!

"HŰVÖS HANGÚ levelet kapott egy kecskeméti autista fiú édesapja (gondnoka) a gyámhivataltól. Pert helyeznek kilátásba, de nem világos, hogy pontosan ki ellen, miért és milyen törvényi alapon" - így szól az említett Szabad Föld-cikk bevezetője, a botrányt pedig így összegzik:

" Dániel gondnoka, az apuka, Fekete Róbert levelet kapott a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalától. Azt közlik vele, hogy gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörben eljáróként pert indítanak „gondnokoltja” cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésének felülvizsgálata miatt. Ennek érdekében mindenre kiterjedő jelentést kérnek a fiú egészségi állapotáról, magatartásáról és életviteléről, s arról, hogy az apa véleménye szerint tudna-e élni a választójogával. Arról is részletes beszámolót várnak, hogy a „gondnokolt” milyen mértékben képes önmagát ellátni, mennyire érti a saját ügyeit, és rendszeres jövedelmét képes- e az elherdálás veszélye nélkül kezelni. Mindezeken túl be kell nyújtani „a gondnokság alatt álló személy” elmeállapotára vonatkozó szakorvosi véleményt, valamint kilátásba helyeznek egy helyszíni környezettanulmányt is.

– Megdöbbentő, hihetetlen, érthetetlen. Ezek jutottak először az eszembe, amikor kézhez kaptam a levelet – mondja Fekete Róbert. – Ki ellen, miért és mi alapján indítanak pert?"
(a további részletek tehát az idei nyári cikkben: http://www.szabadfold.hu/csalad/perre_vitt_cselekvokepesseg -- Perre vitt cselekvőképesség - A hivatal levele 'jogszerű', de sérti a családot -- Szerző: Borzák Tibor)


Azt pedig, hogy nincs új a nap alatt, és hogy ezt a botrányt már a törvény 2001-es megszavazása idején is előre lehetett jelezni, az alábbi Népszabadság-cikkek is megmutatják.

(Akkoriban egy állítólag "képezhetetlen középsúlyos értelmi fogyatékos" fiút nevelő kiváló aktivista barátnőm segítségével értesültem a botrányról. A cikkeket most blogomban közzéteszem - mert a NOL sok vihart megért adatbázisában sajnos nem találom - az akkori linkek már nem működnek. (Hende Csaba válaszcikkét azonban sajnos nem archiváltam - nem készültem fel a szövegek teljes eltűnésére, azóta sokat tanultam erről.)


Az első cikk a botrányt exponáló írásom,


"Megalázott családok, jogfosztott szülők" címmel, amire Hende Csaba válaszolt a már címében is hazug "Nincs jogfosztás" című írásban - erre pedig megkaptam a szerkesztőségtől a viszonválasz lehetőségét, ami meg is jelent, "Nincs egyetértés, van civil küzdelem" címmel.

Hende Csaba pedig, mint látjuk, azóta is hasonló színvonalon állt a posztokon, amelyekre Orbán odatámasztotta...

------------------

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX



Megalázott családok, jogfosztott szülők


Tamás Tibor|    Népszabadság| 2001. december 10.

Ha egy törvény csendben születik és lép hatályba, az lehet annak a jele, hogy minden rendben van vele. De az is lehet, hogy a törvény olyan elesetteket, érdekeik védelmében gyakorlatlanokat sújt, akiknek kétségbeesett tiltakozása országos szinten pont annyira hallatszik, mintha csendben maradtak volna.

A legtöbben áldásként fogadjuk megszülető gyermekeinket. Tudjuk, hogy mivel tapasztalatlanok, éretlenek, amíg fel nem nőnek, teljes jogi felelősséggel tartozunk értük. Ennek megfelelően igyekszünk mindenben úgy dönteni HELYETTÜK, hogy az ő érdekeiket szolgáljuk. Amikor gyermekünk 18 éves lesz, viszonyunk a törvény előtt megváltozik. Attól kezdve "csak" lelkiismeretünk előtt felelünk értük, jogilag már cselekvőképessé válnak.

Sok ezer szülő él azonban közöttünk, aki szellemileg súlyosan sérült gyermeket nevel. Az első és legfontosabb döntést ezek a szülők akkor hozzák meg, amikor elhatározzák, hogy nem adják állami intézménybe a gyermeket, hanem otthon gondozzák - életük végéig. Ezeket a gyerekeket is nagyon lehet szeretni, saját lehetőségeikhez képest ők is fejlődéssel hálálják meg szüleik gondoskodását, de soha nem lesznek képesek önálló és felelős döntéseket hozni. Mindig gyermekek maradnak, és szüleik mindig teljes felelősséggel rendelkező szülők.   

Eddig, ha a sérült gyerek 18 éves lett, külön szabályozás híján a szülő jogai automatikusan meghosszabbodtak. A 2001. évi XV. törvény hatálybalépésével azonban a helyzet megváltozott. Az új törvény MINDEN sérült gyermeket nevelő szülőt arra kötelez, hogy gyermeke 18. születésnapja után vesse alá magát egy bírósági eljárásnak, amelyben a gyámhatóság, kirendelt szakértők és a bíró rendelkezik a család további sorsáról. A gyermek ugyan örök gyerek marad, szülei azonban elvesztik szülői jogaikat. (Kötelességeiket és felelősségüket nem.)

Az eljárás eredménye "legjobb esetben", ha sem a jogászok, sem a kirendelt szakértők nem tévednek a család hátrányára, az lehet, hogy a bíróság megállapítja a gyermek cselekvőképtelenségét, és gondnokának kinevezi - a szülőt. Azt, aki eddig is, minden hatósági kényszer és beavatkozás nélkül helytállt.

Számtalan megalázó következménye van a szülő gondnokká minősítésének. Csak a leglényegesebbet emeljük ki: a szülő és állandó felügyeletre, irányításra, esetleg folyamatos ápolásra, etetésre, mosdatásra, öltöztetésre stb. szoruló gyereke ettől kezdve többé nem alkot jogilag védett családi egységet. Nem jár többé az a jóhiszemű védelem, amely eleve tiltja a törvénytisztelő "normális" családok magánéletébe, mindennapi döntéseibe történő hivatali beavatkozást. A szülő - azért, mert 18 évvel azelőtt úgy döntött, hogy nem hagyja sorsára sérült gyermekét - a gyámhatóság képében hivatali fölöttest kap. Ennek különösen akkor lesznek a mindennapokban érzékelhető következményei, ha "a gondnokoltnak" van vagyona, vagy ha jövedelme, járadéka, esetleg rokkantsági nyugdíja egy külön jogszabályban megszabott határ fölött van.

Ilyen esetben a hatóságnak - a sérült gyerek "képviseletében" - joga lesz a szülő döntéseit, életvezetését, pénzkezelési, megtakarítási szokásait vizsgálni, megítélni, és abba bele is szólhat. Kötelezheti például a sors által amúgy is üldözött családot arra, hogy kiadásait folyamatosan számlákkal fedezze, és ezekről a hatóság képviselőjének beszámoljon.

Vajon hány percig maradhatna hatályban egy olyan törvény, amely "egészséges" kiskorú gyermeket nevelő családokat arra kötelezne, hogy ha a kiskorú nevén személyes vagyon van, akkor a család rendszeresen számlákkal igazolja a hatóság előtt gyermekei vagyonának védelmét célzó erőfeszítéseit? A hivatkozási alap ugyanaz lehetne, mint a fogyatékos gyermekek esetében, hiszen ő is cselekvőképtelen. Egy ilyen törvényt rosszhiszeműsége miatt pillanatok alatt söpörne el a népharag.

Eddig a legszerencsésebb esetről beszéltünk, de naivitás lenne, ha teljesen elképzelhetetlennek tartanánk, hogy a hatóság téved, vagy éppen visszaélésekbe bonyolódik.

Már a régi szabályozás szerint is úgy volt, s úgy is maradt, hogy a gyámhatóság akár a család érdekeivel szemben is köteles életfogytiglan "védeni" a cselekvésképtelen fogyatékos vagyoni érdekeit. Ha például a család sorsa úgy alakul, hogy csak a fogyatékos családtag vagyonának hasznosítása vagy értékesítése révén menekülhetnének meg a nyomortól, a gyámhatóság tiltó határozata ezt akár a fogyatékos családtag haláláig meggátolhatja.

Más területen az új törvény rontott a helyzeten. Ti. ha a külső személyek körében bárkinek anyagi érdeke fűződik a fogyatékos vagyonának megkaparintásához, a kötelező gondnokság alá helyezési eljárás során megkísérelheti a szülők "lecserélését". Mivel a szülői jogok nem hosszabbíthatók meg automatikusan, a szülőnek perben kell elnyernie a gyermeke feletti gondnokság jogát. A szülőt ugyan, ha van, a törvény szerint előnyben kell részesíteni - de ettől el is lehet térni. Ez pedig korrupt szereplők sikeres összejátszása esetén, és különösen akkor, ha egy vagyon kezelési jogának megszerzése a per tétje, akár elesett, önvédelemre képtelen családok meghurcolására, kifosztására is lehetőséget ad.

Valóban vannak olyan értelmi fogyatékosok, akik idővel jobb szellemi állapotba kerülhetnek. Számukra nem megalázó zaklatás, hanem jogaik védelmére biztosított garancia, ha cselekvőképtelenségük fokát rendszeresen bírói úton kell megállapítani, és ha lehet, rendelkezési jogukat fokozatosan kiterjeszteni. A törvény mellett érvelők arra is szívesen hivatkoztak, hogy a kiszolgáltatott fogyatékosoknak jogi védelmet kell biztosítani a kötelességüket elhanyagoló szülők ellen is. Ilyenek is vannak, ezt senki sem tagadja. A gondnoksági eljárás elvileg lehetővé teszi, hogy egy szülő alkalmatlansága kiderüljön, és a hatóság javítson a fogyatékos helyzetén.

Nem vitatom a jó szándékot, de elfogadhatatlan, hogy a törvény - ahelyett, hogy kizárólag a valóban előforduló problémák megoldására keresne jogi megoldást - a hatósági eljárást olyan családok ezreire is kiterjeszti, akiknél a gyermek betegségére vonatkozó orvosi diagnózis egy szempillantás alatt egyértelművé teszi, hogy ők a cselekvőképességüket soha, semmilyen mértékben nem fogják visszanyerni. Miért kell ezeket a minden környezetváltozásra érzékeny fogyatékosokat kötelező igazságügyi orvos szakértői vizsgálattal felzaklatni - ahelyett, hogy a jog kizárólag a kétséges esetek felülvizsgálatát tenné lehetővé? Ugyanígy elfogadhatatlan, hogy olyan szülők ezreinek is bizonygatniuk kell emberségüket, áldozatkészségüket, akikkel kapcsolatban az ellenkezőjének soha semmilyen gyanúja nem merülhetett fel - s akiknek a társadalom vegzálás helyett köszönettel tartozna.
A 2001. évi XV. törvény épp annyira rosszhiszemű a szülőkkel szemben, amennyire - a naivitásig - jóhiszemű a túlzott jogkörhöz jutó állami hatóságokkal szemben. Egy demokráciához ennek éppen az ellenkezője lenne méltó   

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

http://nol.hu/archivum/archiv-42083

Nincs egyetértés, van civil küzdelem


Tamás Tibor|    Népszabadság| 2002. január 7.

December 10-én megjelent írásomban (Megalázott családok, jogfosztott szülők) a 2001. évi XV. törvényre hívtam fel a figyelmet, amely heves tiltakozást vált ki értelmi fogyatékos gyermekeiket nevelő szülőkből és segíteni szándékozó "kívülállókból" egyaránt. Hende Csaba igazságügyi politikai államtitkár válaszcikkben cáfolta állításaimat (Nincs jogfosztás, december 22.).

Az új törvény a családban nevelkedő értelmi fogyatékos gyermekek jogi helyzetét szabályozza. Mi történjen, amikor egy gyermek betölti ugyan 18. évét, de továbbra is szülői gondoskodásra szorul? A törvény ezt a sajátos helyzetet úgy próbálja rendezni, hogy kimondja, a 18 évesnél idősebb fogyatékosokat gondnokság alá kell helyezni.
Mint kiderült, Hende államtitkár úr alapvetően másként értékeli ezt a törvényt, mint én. Valójában azon vitázunk, hogy mennyire korlátozhatja az állam polgárai egy csoportját (jelen esetben a szülőket) egy másik, védelemre szoruló csoport (jelen esetben a fogyatékos gyerekek) védelmében akkor, ha e két csoport tagjai együtt ráadásul fokozott védelemre jogosult családi egységet alkotnak

Mint kifejtettem, elfogadhatatlannak tartom, hogy a törvény a problémákat minden érintettre kiterjesztett bürokratikus eljárással próbálja megoldani - ahelyett, hogy főszabályként a családok többségét kímélő megoldást vezetne be, s kizárólag jól körülhatárolt, kétes esetekben biztosítana jogot az államapparátusnak a családok életébe történő beavatkozásra. A vitatott jogszabály úgy próbálja védeni a fogyatékos családtagok érdekeit, hogy közben rászabadítja a bürokráciát a szüleikre. Miért nagy baj ez? Mert a magyar bürokrácia ezen a területen (is) rosszul működik. Gyakran éppen úgy teszi ki kifejezetten embertelen eljárásnak azokat, akiket szolgálni lenne hivatott, hogy minden hivatalnok minden szabályt pontosan betart.

Hende úr azt állítja, hogy a törvénnyel nincs probléma, és álláspontom félreértésen alapul. Úgy érvel, mintha a törvény az egyetlen létező jogi megoldást emelte volna jogerőre azzal, hogy a gyermek 18. életévének betöltése után a szülő gondnokká nyilvánítását írja elő. Holott a szülő bírói úton történő gondnokká nyilvánítása csak egy a lehetséges megoldások közül. S valószínűleg éppen ez a legbürokratikusabb eljárás.

Hende úr azt állítja, hogy a fogyatékos gyermek esetleges vagyonának állami védelmére előírt eljárás semmiben sem különbözik a kiskorúak vagyonának védelmétől. Azért talán mégis. A kiskorú ugyanis például 18 évesen hozzáfér a vagyonhoz, s így az a család teljes értékű tulajdona lesz. A haláláig cselekvőképtelen fogyatékos gyermek családja viszont soha nem szabadulhat meg a gyámhivatali felügyelettől, amely mindhalálig védi tőle a saját vagyonát. Erre a sajátos helyzetre nem ártott volna speciális, a fogyatékos érdekeit védő, s ugyanakkor a családot is kímélő jogi megoldást kidolgozni.

Van egy különösen árulkodó mondata az államtitkárnak: biztosít minket arról, hogy ha "a vagyontalan sérült emberről a családja megfelelően gondoskodik, a gyámhivatal nyilvánvalóan nem fog pert indítani a gondnokság alá helyezés végett a jövőben sem." Nem tudni, mitől "nyilvánvaló" ez. Bárki, aki elolvassa a törvényt, láthatja, hogy ilyen garancia nem szerepel benne. Nagyon nagy bizalomnak kell élni bennünk a hatóságokkal szemben, hogy ezt az ígéretet feltétel nélkül elhiggyük. Sokkal nagyobb bizalomnak, mint amekkora a törvényalkotóban élt a  fogyatékos gyerekek szüleivel szemben.

Hende úr azzal nyugtatja a közvéleményt, hogy ezt a törvényt ritkán tapasztalható széles körű társadalmi vita, egyeztetés készítette elő. Ha így van, nagy a baj a törvények előkészítésére szolgáló egyeztetési mechanizmussal. Nem elég azzal büszkélkedni, hogy milyen hosszú az egyeztetésen részt vett civil szervezetek listája. (Kérdés persze, hogy akkor is ilyen hosszú maradna-e, ha kihagynánk azokat a szervezeteket, amelyek vezetőségében újra meg újra ugyanazok a nevek bukkannak fel. Ismert jelenség ez a "civil világban".) Az előkészítés folyamatát sokkal  inkább az minősíti, hogy hány használható alternatíva kerül az országgyűlési képviselők elé. Ha az előkészítés során nem tárulnak fel az ellenvélemények, akkor a képviselők nem kapnak megfelelő támpontokat, még kevésbé figyelmeztető jelzéseket. Így megfelelő információ hiányában nem marad más lehetőségük, mint az egészet megszavazni vagy elutasítani.

Hende úr hivatkozik az Európa Tanács ajánlására is, amelynek megfelel az új törvény. Ha azonban alaposan megnézzük a hivatkozott ajánlást, az nagyon sok más megoldás előtt is nyitva hagyja a kaput. Sőt úgy vélem, az ajánlások szellemét éppen hogy más megoldás kidolgozásával szolgálták volna a törvényalkotók.

Biztos, hogy ha az érintett szülők jogait gondosabban védelmező törvényt alkottak volna a felelősök, annak előkészítése és alkalmazása sokkal több munkát követelne az állam hivatalnokaitól. A demokráciát azonban a többi között az a vonása különbözteti meg minden más rendszertől, hogy itt az államnak kell nagy erőfeszítéseket tenni polgárai szolgálata érdekében, és nem fordítva.
Hende úr válaszából egyértelműen kiderül, hogy egyáltalán nem tartja szükségesnek a vitatott törvény módosítását. Úgy látszik, a tiltakozás hangja nem jutott el hivataláig. Máris megindult azonban a harc azért, hogy a 2001. évi XV. törvény módosítására vonatkozó javaslat a lehető legrövidebb időn belül kerüljön az országgyűlési képviselők elé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése